Lehet, hogy a jövő nemzedéke már hétpettyes katicáink gyilkosait fogja kimenteni a Balatonból, míg az erdőkben mosómedvére vadásznak majd. Az ember olyan fajokat hurcol be folyamatosan az országba, amelyek létében fenyegetik az őshonos élővilágot. Bemutatunk néhány fajt, amelyekről nem is gondolnánk, hogy az ellenségeink.

Komoly veszélyt jelentenek Magyarország növény- és állatvilágára az úgynevezett idegenhonos- vagy özönfajok, amelyek az ember tudatos vagy véletlen közreműködésével kerültek az országba. Természetes ellenség és kórokozók híján új élőhelyükön sokukat semmi nem tartja kordában, és ha ez agresszív viselkedéssel és intenzív szaporodással párosul, szép lassan kiszorítják a velük azonos életmódot folytató hazai fajokat. 

Sikerük okáról és elterjedésükről egy korábbi cikkünkben írtunk, mint ahogy arról is, hogyegyes özönnövények olyan anyagot termelnek, melyek más növényfajok egyedeinek csírázását vagy fejlődését akadályozzák. A témát folytatva most olyan állatokat mutatunk be, amelyekről akár nem is sejtjük, hogy a hazai élővilágot pusztító veszélyes betolakodók, akik már vagy megtelepedtek Magyarországon, vagy küszöbön áll az inváziójuk.

Keresztet vethetünk a hétpettyesre?

Kezdjük mindjárt a katicával, hiszen alig van ember, aki ne kedvelné e kis bogarat, de legalább az óvodában mindenki énekelt már neki. Könnyen lehet azonban, hogy a jövő generációi már a mi kis hétpettyesünk gyilkosát fogják az ujjukról reptetni, vagy a Balatonból kimenteni. Az 1990-es években ugyanis Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban megkezdődött az úgynevezett harlekinkatica kereskedelmi árusítása: a gazdák biológiai védekezésben használták fel, mint ragadozó fajt. 

Magyarul: a növényi kártevőket, mint a levéltetvek nem permettel pusztították, hanem rájuk szabadították a nagy étvágyú katicát. Nagyobb és falánkabb, mint európai rokonai, ezért választották a gazdák a hazai helyett. Ami azonban jót tett a biogazdaságnak, „kiszabadulva” a természetbe óriási károkat okoz Európa-szerte. 

A harlekinkatica néhány változata (forrás: Wikipedia/Entomart.be)

A harlekinkatica nevét onnan kapta, hogy számtalan színváltozata létezik, nehéz felismerni és elkülöníteni az őshonos fajoktól. Terjedése 2002-től kezdve rohamos, mára Európa legtöbb országában meghonosodott. Eredetileg a távol-keleten, Szibériában honos, de természetes módon fordul elő Kínában, Japánban, Mongóliában is – olvasható a Harlekin Projekt honlapján. És miért veszélyes az őshonos fajokra? A harlekinkaticáról is elmondható, mint az özönfajokról általánosságban, hogy mivel nincsenek természetes ellenségei, gyorsabban tudnak szaporodni, mint azok a fajok, amelyek már régóta itt élnek. 

Ezen felül az apró bogár gyorsan és jól alkalmazkodott hazánk éghajlatához, az őshonos katicafajokkal pedig nemcsak verseng a táplálékért, hanem előszeretettel meg is eszi azok petéit, lárváit. Nagy testmérete kiváltképp veszélyes vetélytárssá teszi, és sokkal ellenállóbb minden vegyszeres kezeléssel, biológiai védekezéssel szemben is, mint a magyarországi fajok. Itthon elsősorban a hétpettyes, a kétpettyes és a szemfoltos katica rovására terjeszkedik – átütő sikerrel. A faj veszélyeiről, ismertetőjegyeiről és a védekezésről érdekes részletek olvashatók a Harlekin Projekt honlapján, ahol a lakosság segítségét is kérik a hétpettyes megmentéséhez. 

Nagy állatok nagy csapatban

Van azonban jóval nagyobb testű, ám a katicánál kevésbé ismert állat is, amelyről nem is gondolnánk, hogy eredetileg semmi keresnivalója nem volt Magyarországon. A muflon őshazája Korzika és Szardínia, innen telepítették be a kontinentális Európába vadászati célból. Hazánk mai területén az első telepítés 1901-ben történt, és mára a középhegységi területeken szinte mindenhol megtalálható. Taposásával és legelésével jelentős károkat tud okozni a nyílt sziklagyepekben, becsült országos állománya 11 ezer példány – tudta meg az fn.hu a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkárságától. 

Hasonlóan a dámszarvas eredeti elterjedése is a Mediterráneum és a Közel-Kelet, Magyarországra Mátyás király és az Anjou-királyok idején telepítették be. Ma már az összefüggő hegyvidéki erdőségeinket leszámítva szinte mindenhol előfordul. Ökológiai szerepe hasonló az őshonos gímszarvashoz, ezért problémát akkor jelent, ha ahhoz hasonlóan túlszaporodik. Károkat a makkvetés kikaparásával, a facsemeték kérgének lehántásával, a vezérhajtások lerágásával okoz, becsült állománya jelenleg 30 ezer példány.

Dámszarvas bika (forrás: wikipedia)

A muflon és a dámvad példányai ráadásul a hazai őshonos kérődzőkénél (gímszarvas, őz) sokkal nagyobb egyedszámú csapatokba tömörülnek, így az élőhelyeken okozott kártételük is intenzívebb. Mindkét faj vadászható, állományuk megtöbbszöröződött az elmúlt évtizedekben, ezért hatósági úton elrendelt létszámapasztásukat a természetvédelem folyamatosan szorgalmazza. Gyérítésük és az általuk okozott gazdasági kár megtérítése a vadászok feladata és kötelessége. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy jelenleg nem e két „betelepülő” okozza a legfőbb természetvédelmi problémát, hanem a jelentősen túlszaporodott vaddisznó és gímszarvas.

Kilövik a mosómedvét

Vannak olyan fajok is, amelyek magyarországi megtelepedésére még nincs bizonyíték, de a közeljövőben feltételezhetően megjelennek majd. Ők a potenciálisan veszélyt jelentő fajok, amelyek listáját a Környezetügyért Felelős Államtitkárság állította össze. A kiválasztás legfontosabb szempontjai voltak, hogy az adott faj hosszú távon is életképes, szaporodóképes lehet a klímánkon, megfelelő táplálék- illetve élőhely-bázist talál (a hazai flóra és/vagy fauna rovására), és megvan az esélye, hogy a természetbe kikerülhet. Ezek olyan fajok, amelyek a szomszédos országokba már betelepítettek, behurcoltak, kedvelt hobbiállatok vagy dísznövények, illetve gasztronómiai vagy egyéb hasznosítás miatt élő egyedek tenyésztése/termesztése folyik már hazánkban vagy a szomszédos államokban. Így a korábbi tapasztalatok alapján nálunk is megjelenhetnek, vagy kikerülhetnek a természetbe. 

Több ilyen is van, a legismertebb talán az észak-amerikai mosómedve, amely nevének megfelelően Észak-Amerikában és Közép-Amerikában őshonos, de Európába és Ázsiába is behurcolták. Földrészünkön a két világháború közötti időszakban jelent meg, elsősorban hobbiállatként tartották, bár Németországba és a volt Szovjetunióba prémjéért is telepítették. A természetbe kikerült egyedek fogságból megszökött vagy az állattartók által megunt és elengedett egyedekből származnak, ma a legjelentősebb vadon élő európai állománya Németországban található. 

Furcsa belegondolni, de területileg elszórtan és elég rendszertelenül, de Magyarországon is meg lehet figyelni vadon élő mosómedvét. A természetvédelem szerint a jelek arra utalnak, hogy ezek az állatok fogságból szöktek meg. Ám mivel a németországi tapasztalat azt mutatja, hogy a faj képes Európában a nagyobb mértékű elszaporodásra, nagyon fontos megakadályozni, hogy a szórványos előfordulásokból szaporodó állományok alakuljanak ki. Ennek egyik jogi eszköze, hogy a hobbicélú tartását betiltották, és a vadonban egész évben vadászható. 

Igen, vadászható, de hosszú évek óta csak évi néhány példány kerül puskavégre. A mosómedve stabil, önfenntartó és károkat okozó állománya hazánkban még nem alakult ki, de az ehhez szükséges egyedszámot csak becsülni lehet: a megfelelő élőhelyen 5-8 felnőtt és mindkét ivart képviselő példány egyidejű jelenléte is elég lehet. A már említett németországi állomány alapját a feljegyzések szerint 2 pár mosómedve kiengedése vagy telepítése adta. 

Muflon (forrás: wikipedia)

Visszaszorítani, kiirtani

Logikus a kérdés, hogy mit lehet tenni? A természetvédelem fő feladata elsősorban az őshonos, illetve a természetes úton megjelenő fajok megőrzése, az özönfajok kapcsán a leginkább reális célja a megelőzés lehet. Ezért különösen fontos a potenciálisan veszélyt jelentő fajok és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységek - kereskedelem, tenyésztés-termesztés - szabályozása. A „hívatlan vendégek” visszaszorítása ugyanakkor több faj esetében nemcsak gazdasági és humán-egészségügyi okból, hanem a természetvédelem számára is fontossá válhat, különösen az özönfajok jelenlétével erősen veszélyeztetett, nagy természeti értéket jelentő területeken.

Az özönfajok elleni harc azonban komoly körültekintést igényel: ha „visszaszorításukat” vagy irtásukat nem célzottan, szelektíven és szakemberek közreműködésével végzik, akkor a természetes flórában vagy faunában is kárt okozhat – figyelmeztetnek az államtitkárság munkatársai. A világ más területein, különösen a szigeteken, e probléma megoldása még sokkal nagyobb erőfeszítéseket igényel. Például Új-Zélandon a természetvédelem anyagi és emberi erőforrásainak a 90 százalékát kizárólag az idegen kontinensekről behurcolt özönfajok irtására fordítják annak érdekében, hogy többek között őshonos madárfajaik az elkövetkező 30-40 évben ne tűnjenek el a Földről.

fn.hu