Friss topikok

Kitérdekel?

Ha érdekli a tudomány,a jövő, az újítás és ezzel kapcsolatos érdekességek itt a helye! Ha bármivel kapcsolatban kérdése van a következő címre várjuk az e-maileket: kiterdekel.blog (kukac) gmail.com

Légszennyezettség

Budapest légszennyezettsége

Várható időjárás

Időjárás előrejelzés

Széltérkép

Széltérkép

Új magánűrhajót tesztelnek

2010.12.14. 06:25ide tette: kiterdekel

A Nemzetközi Űrállomásra készül a SpaceX nevű cég, amely a héten sikeresen tesztelte Falcon 9 névre keresztelt rakétáját és az által szállított Dragon űrhajót. A Dragon kétszer kerülte meg a Földet, majd leszállt a Csendes-óceánra. A missziót sikerként könyvelték el, és annak nyomán magáncégeket is bevonhatnak az űrkutatásba.

"Észveszejtően szuper!" - mondta Elon Musk a SpaceX cég alapítója és vezérigazgatója vállalata első űrhajójának repüléséről. "Elnézést, ha nem vagyok túl választékos, de nehéz szépen fogalmazni, amikor az ember észveszejtett állapotban van" - mondta lelkesen.

A Falcon rakéta és a Dragon űrkapszula útját óvatos bizakodás előzte meg, a visszatérés után azonban a cég büszkén jegyezte meg, hogy az összes kitűzött célt sikerült megvalósítani. A rakéta a terveknek megfelelően startolt és állította pályára az űrhajót, amely a terveknek megfelelően és az előre kijelölt helyszínen ereszkedett le az óceánra - számolt be az InfoRádió.

A SpaceX bemutatórepülését a NASA floridai központjából indították, és a vállalat szeretné meggyőzni az ügynökséget arról, hogy ki tudja venni a részét az űrprogramból - például azzal, hogy, hogy utánpótlást szállít a Nemzetközi Űrállomásra.

A magáncég eddig 253 millió dollár állami hozzájárulást kapott, és a mostani siker nyomán újabb 5 millióhoz jut. A szerződés értelmében a támogatási összegeket az elért eredmények nyomán utalják át.

A SpaceX most arról akarja meggyőzni a NASÁ-t, hogy vonja össze a következő két tervezett missziót, azaz, hogy a Dragon űrhajó ne csak megközelítse a Nemzetközi Űrállomást, de dokkoljon is. Ehhez azonban tovább kell finomítani az űrjármű elektronikus berendezésein, és napelemeket kell felszerelni rá.

Az áhított fődíj pedig az a cég számára, hogy űrhajósok utazhassanak a Dragonban. A cél az, hogy ez három éven belül megvalósuljon. Komoly versenytársa lehet a repülőgépeiről ismert Boeing, amely szintén hétszemélyes űrhajót tervez, bár ennek neve kevésbé fantáziadús: CST-100.

Az amerikai kongresszus 312 millió dollárt különített el a jövő évben a kereskedelmi űrhajózás fejlesztésére. A törvény értelmében a NASA-nak ezentúl olyan missziókra kell majd koncentrálnia, amelyek célja távoli aszteroidák megközelítése.

A NASA közben azzal is bekerült a hírekbe, hogy a hamarosan leálló űrsiklóprogram néhány számítógépét anélkül adta el, hogy letörölte volna a régi adatokat.

 

168ora.hu

Szólj hozzá!

Címkék: spacex űrhajó


A bejegyzés trackback címe:

https://kiterdekel.blog.hu/api/trackback/id/tr672514608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása