A Naprendszer lehajtósávjában jár az emberiség legmesszebbre jutó szerkezete, a 35 évvel ezelőtt útnak indított Voyager–1.

Az már egy ideje ismert tény, hogy a mért sugárzás szerint a műhold közel jár a Naprendszer és a más csillagrendszerek között elterülő, mélyűrnek is nevezett csillagközi térhez, a határ szerkezetéről illetve távolságáról eddig azonban nem voltak pontos adatok. 

A mostani terület az a határsáv, ahol a csillagközi tér mágnes mezőjének vonalai találkoznak a Naprendszer mágneses terével, és a két teret alkotó, a Napból érkező, illetve a mélyűrben száguldó részecskék egy része helyet cserél. 

A szakemberek szerint ez a stagnálási területnek is nevezett sáv az utolsó, ami még a Naprendszer sajátjának mondható, ha a Voyager–1 ezt is elhagyja, akkor már a csillagközi térben száguld majd tovább – írja az Index. Érdekesség, hogy a Voyager–1-et 16 nappal a Voyager–2 után indították, de három hónappal később, a kisbolygó-övben megelőzte testvérét. 

A műhold az emberiség üzenetét is magával vitte, egy harminc centiméter átmérőjű, aranybevonatú rézlemezen a Föld koordinátái, 115 darab kép, a természet hangjai és zeneszámok találhatók, illetve egy 55 nyelven felvett üzenet, ami magyarul így hangzik: üdvözletet küldünk magyar nyelven minden békét szerető lénynek a világegyetemen. Ahhoz viszont, hogy ezt egy másik csillagrendszer lakói is hallják, becslések szerint mintegy negyvenezer évnek kell eltelnie – jelenlegi sebességével haladva ennyi idő kell ugyanis a Voyager–1-nek ahhoz, hogy belépjen egy szomszédos rendszerbe.

168ora.hu