A hóval, illetve jéggel fedett területek visszaszorulása felgyorsíthatja a globális fölmelegedést, mert a lecsupaszodó, "sötétebb" területek kevésbé verik vissza a napsugarakat.
A Nature Geoscience című tudományos szaklap vasárnapi számában megjelent tanulmány szerint amerikai kutatók műholdfelvételek alapján számolták ki, hogy az északi-sarkköri jégtáblák, a grönlandi gleccserek és hóval borított egyéb területek egyre kevesebb napsugarat vernek vissza.
Az 1979 és 2008 között készült felvételeken látható a természetes napernyőként viselkedő jég- és hófödte területek visszahúzódása, így minden évben egyre több hőt nyelnek el a sötétebb, szárazföldi és vízzel borított területek.
A mérések szerint ezzel az északi félteke jeges, havas területei átlagosan 3,3 Watt/négyzetméter energiát tükröznek vissza, azaz 0,45 Wattal kevesebbet, mint az 1970-es évek végén.
"A természetes hűtőhatás csökkenésével fokozatosan egyre több napenergiát nyel el a Föld felszíne" - magyarázta Mark Flanner kutatásvezető, a Michigani Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy ezt a jelenséget is figyelembe véve az eddigi előrejelzésekhez képest nagyobb mértékű és gyorsabb ütemű lehet a globális felmelegedés.
inforradio.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.