Pókfonállal sikerült sérült idegek kiesett részeit áthidalni, mintegy "összenöveszteni" az átvágott idegvégződéseket. A kutatók azt ígérik, hogy három év múlva a pók(háló) emberen is segíteni fog.

A sokak által rettegett pókokat már eleink is próbálták gyógycélokra felhasználni, nem sok sikerrel. Míg a népi gyógyításban sebekre helyezett pókháló, akárcsak a macskaszőr, a szárított varangyos béka és más gusztustalanságok nem igazán tartoznak az orvostudomány sikertörténetei közé, manapság a szem- és idegsebészek már arról álmodoznak, hogy a pókhálót mikroszkopikus varróanyagként használják fel.

Ez a terv ma még valóban csak álom, ám az első lépéseket megtették. Hannoveri kutatóknak patkányoknál, majd majmoknál is sikerült pókfonál (tudományosabban pókhálóselyem) felhasználásával az elszakadt idegfonatokat - ha nem is összevarrni, de az idegvégződések összenövését serkenteni. Amennyiben ez emberben is sikerül, akkor rengeteg bénulásos, beidegzési zavart sikerül majd meggyógyítani. Hisz nem csak balesetekben, szövődményes szülések során, de például daganatok eltávolításakor is sérülnek, elszakadnak vagy kimetszenek rövidebb-hoszszabb idegpályákat.

A központi idegrendszerben, az agyban a sérült idegek regenerálódási esélye minimális. Kevésbé közismert viszont, hogy a periférián a sérült idegvégződések növekedésnek indulhatnak, és szerencsés esetben a finom ideghálózat újra helyreállhat. Persze ez a regenerálódási képesség az idegkárosodás mértékétől, kiterjedésétől, a kiesett idegpálya hosszától, azaz az áthidalandó távolságtól is függ. Meg az ideg útjában álló heg- és sarjszövettől és az időtől.