Az ufók körül sok a félreértés és tájékozatlanság. Az egyik legnagyobb tévedés talán az, hogy a huszadik század találmánya. Pedig dehogy! Az első ufót nem 1947-ben, de nem is az ötvenes években vagy később láthatták, hanem legalább tízezer évvel korábban.
Némi túlzással akár azt is állíthatjuk, hogy “ufó pedig mindig volt”. Hiszen már az ősembernek is látnia kellett, különben nem hagyott volna annyi furcsa üzenetet, jelzést az utókorra.
A szaharai Tassiliban felfedezett sziklarajzok és festmények között még csoportos űrhajósjelenet is látható. Való igaz, ezekről a rajzokról a tudományos művek ritkán – vagy egyáltalán nem – számolnak be. Mint ahogy az észak-olaszországi Val Camonica-i leletekről sem. Az ausztrál bennszülöttek több ezer évvel ezelőtt sziklába vésett rajzairól is többnyire hallgatnak.
A valóság az, hogy őseink már a tűz feltalálása és a kezdetleges beszéd kifejlődése után, amikor hordában kóboroltak és vadászattal tartották fenn magukat, már az időben is láttak “valamit”. Az ugyanis aligha hihető, hogy miközben a valóságban semmi sem történt, az öt földrész egymástól elszigetelt lakói egymástól teljesen függetlenül évezredeken keresztül hasonló furcsaságokat rajzoltak, festettek, véstek a sziklafalra.
Az ausztrál ősemberek esetében azért is furcsa ez, mert a kellemes éghajlat miatt az ottani őslakók ruhát sosem hordtak. Az első felöltözött emberrel alighanem a tizennyolcadik században találkoztak, amikor az első fehér telepesek beköltöztek a földrészre. A sziklafalon azonban mégis számtalan, különös ruhába öltözött embert – vagy emberhez hasonló lényt – örökítettek meg.
És ugyanilyen különös ruházatú alakok láthatók a Szaharában, Itáliában és a földgolyó számtalan helyén. A perui Toro Muerte környékén több ezer sziklarajz maradt az utókorra. E rajzok szinte mindegyike nagy testű, szkafandert viselő űrhajóst ábrázol. Itt is – ahogyan más kontinensek ősember művészei tették – a rajzolók a lebegő idegen teste köré csillagokat, holdat, napot festettek. Így próbálták érzékeltetni, hogy ezek a valakik “felfelé” mennek, vagy onnan jönnek. Tehát mindenképpen kapcsolatban állnak az égbolttal, a világűrrel. Némelyik alakot “átlátszónak” ábrázolták, és a rajzoló mintha beléjük látott volna, ábrázolta a belső részeit. Hol az emésztőrendszert, hol a vérkeringést vésték a sziklába.
Ez aligha lehetett a fantázia terméke. A képen látható alakok mind kerek vagy hosszúkás sisakot viselnek, és a sisak arcrészén még a csillogást is bejelölték a barlangművészek. A csillogást – mondjuk -, mert ez azt jelenti: a sisaknak elől átlátszó, de zárt lemeze volt. Mintha üveg vagy törhetetlen műanyag lenne, amely visszaveri a ráeső fényt. (A realista ősember ezt is képes volt ábrázolni.) A sisak hátsó részén pedig antenna van!
Nem indián kultikus tárgy, ruha és fejfedő az, hanem antennás sisak. Az alakok fejrészén három vagy négy antenna mered az ég felé. Efféle sisakot az ott élő népek sohasem készítettek és nem is viseltek, ilyet sem a régészek, sem a néprajzkutatók nem találtak.
De ez mind semmi! Látható a sziklarajzon olyan lény is, “aki” valamiféle rakéta-széken ülve épp fölfelé emelkedik. A sziklarajzon megörökített idegenek sosem dolgoznak, mint a bennszülöttek az őket ábrázoló rajzon, de jól látható, hogy kapcsolatuk van a pásztornéppel, az indiánokkal. Ugyanakkor az is látható, hogy ezek nem rituális maszkot viselő indiánok, hanem idegenek – akikkel a rajzolónak, illetve a népnek nem volt konfliktusa. Láthatóan, jól kijöttek egymással.
Toro Muertében egyébként a sziklába véstek néhány különös szerkezetet és gépet is. Az idegenek gépeit, mivel az indiánoknak ilyen aligha volt. Az egyik csónakhoz hasonlít, de szemlátomást nem vízijármű. Az égbe emelkedő szerkezet épp olyan, mint az ötezer évvel korábban sziklába vésett itáliai rajzon ábrázolt szerkezet. Tehát felmerül a kérdés: vajon sok ezer éven keresztül mindig ugyanazok a lények keresték fel a Föld lakóit? Ők tevékenykedtek az amerikai kontinensen is, meg Európában is? És ha ezt tették, mi volt a céljuk?
Peruban látható olyan készülék is, amely négy lábon áll, akár valami bútordarab, de abból is számtalan antenna mered az égre. Ehhez hasonló tárgyat – talán mondani sem kell – nem használtak az ott élő népek. Sem akkor, sem később.
A sziklarajzok tehát, afféle közvetett bizonyítékként arról tanúskodnak, hogy valakik jártak itt, és az őseinkben ott munkált a vágy, hogy megörökítsék az idegeneket, elsősorban maguknak, de talán a későbbi koroknak is. Számos egyéb bizonyíték létezik még minden korból. Bizonyítéka annak, hogy az ufók nem fél évszázada, hanem már sok ezer éve, talán még több ideje figyelemmel kísérik azt, amit az ember nevű élőlény művel a Föld nevű bolygón.
Forrás:Nemere István / nemere.hu
http://rejtelyekszigete.com/ufo-k-es-foldonkivuliek/ufotortenelem-az-osember-latomasai-sziklarajzon/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.