A Google titkos laboratóriuma egy olyan, elektronikus kontaktlencsét fejlesztett ki, ami képes viselőjének vércukorszintjét megmérni. A szerkezet - ha forgalomba kerül - véget vethet a cukorbetegek kellemetlen ujjböködésének, és lehetővé teheti, hogy a korábbiaknál szorosabb felügyelet alatt tartsák szervezetük mindenkori állapotát, ezáltal minimalizálva a betegség szövődményeit.
A Google X csapata által okoskontaktlencsének hívott szerkezet a vércukorszintjét a könnymirigyek által a szem kenésére folyamatosan kiválasztott folyadékból állapítja meg. Ha szerkezet, ha túl magas vagy túl alacsony értéket mér, egy aprócska LED lámpát kapcsol be - ezáltal jelezve viselője számára, hogy ideje valamilyen módon közbelépni a vércukorszint káros méretékű csökkenése vagy emelkedése megakadályozásának érdekében.
A Google végső célja a diagnosztikus kontaktlecse kereskedelmi forgalomba hozatal, amihez azonban több különböző engedélyt is be kell még gyűjtenie az illetékes hatóságoktól. Így a keresőóriás egyelőre nem tudta meg mondani, hogy a szerkezetet mikor tudja majd bárki megvásárolni - és azt sem közölte, hogy az milyen árszinten lehet majd kapható.
A lencse továbbfejlesztett változata akár a viselő okostelefonjával is kommunikálhat majd, ami folyamatos vércukorszint naplót vezethet majd, illetve extrém értékek mérése esetén hanggal is figyelmeztetheti a felhasználót, illetve utóbbi reakciójának elmaradása esetén esetleg automatikusan értesítheti majd a mentőket a vészhívószám tárcsázásával.
http://pcforum.hu/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.