Vajon miből épült több: utasszállító vagy katonai repülőgépből, felsőlégkör-kutató vagy támadó-elhárító rakétából, civil vagy katonai tengeralattjáróból? A válasz szinte minden esetben egyértelmű, a hadsereg használta először (és/vagy a legnagyobb példányszámban) az adott, újonnan kifejlesztett technológiát. Ám ha egyszer megépül például egy atom-tengeralattjáró, akkor azt nem fogják feladata végeztével mondjuk mélytengeri kutatásokra használni, ahogyan AK–47-eseket sem adnak vadásztársaságoknak.

2011 januárjában egy most nyilvánosságra hozott, igen érdekes telefonbeszélgetés játszódott le a NASA és az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon irányítása alá tartozó Nemzeti Hírszerzési Hivatal (NRO) illetékesei között. A beszélgetést idén június elején hozták nyilvánosságra, s szinte egytől egyig mindenkit meglepett a tartalma: az NRO ugyanis két űrtávcsövet ajánlott fel az Amerikai Űrkutatási Hivatalnak, melyek bizonyos szempontból az univerzumról alkotott képünket forradalmasító Hubble-űrteleszkóp (HST) ikertestvéreinek is tekinthetők.

Ne gondoljuk, hogy a Hubble a legnagyobb távcső a világűrben, csak épp a többiről nem tudunk semmit. A katonai céllal megépített műholdakról ugyanis egyetlen hivatalos információt ismerhet meg a közvélemény, ez pedig a műhold létezése. Viszonylag könnyű kitalálni, melyik műhold készült egy adott ország védelmi minisztériumának vagy épp űrhivatalának a megrendelésére. Előbbi esetben ugyanis csak annyit jelentenek be, hogy „Föld körüli pályára állt az USA–229 amerikai műhold”, vagy „sikeresen elindult a Kozmosz–2480 orosz műhold”, illetve még a felbocsátáshoz használt rakéta és a felbocsátás helye, a műhold tömege nyilvános. Más nem, bár néhány esetben kiszivárognak „meg nem erősített információk”.

Nagyon sok ország rendelkezik védelmi célú űrprogrammal, vagy legalábbis az űrtechnológia bizonyos mértékű katonai célú alkalmazásával. A katonai űrköltségvetés összemérhető a tudományos célúval: néhány évvel ezelőtt a Pentagon például szinte pontosan annyit költhetett űrfejlesztésekre, mint a NASA (mindkettő közel 20 milliárd dollárt), bár azóta (a hírek szerint) az e célú amerikai katonai kiadások jelentős mértékben csökkentek.

Mire is költ a hadsereg? A katonai űrpénzek sok dologra fordítódnak: kémműholdak fejlesztésére, a globális navigációs rendszer műholdjainak fejlesztésére, fenntartására (a GPS a hadsereg számára nagyobb pontosságú adatokat nyújt), űrbeli elfogórakétákra, ritkán űrhajósokkal végrehajtott programokra (ilyenre valószínűleg már közel két évtizede nem került sor). Sőt 1994-ben például még Hold-kutató űrszondát is indított a Pentagon. A legnagyobb hadi űrköltségvetés persze a hidegháborús időkre volt jellemző.

De térjünk vissza az űrtávcsövekre! Adott tehát az 1990-ben indított, 2,4 méter tükörátmérőjű Hubble-távcső. A világegyetemet vizsgálja, megreformálja a csillagászatot, az univerzum megismerésének egyik legfontosabb és legismertebb műszere. Vizsgálják vele a sötét anyag és a sötét energia természetét, használják exobolygók kutatásához, segít a Naprendszer bolygóinak megfigyelésében, felfedi a világegyetem kialakulását követő első galaxisok kiterjedésének történetét, és segít az ősrobbanást nem sokkal követő állapotok megismerésében.

Az űrsiklók segítségével az elmúlt két évtizedben az űrhajósok időről időre megjavították a távcsövet, műszereit újabb és újabb eszközökre cserélték. Ennek ellenére nagyon idősnek mondható, tervezését ugyanis a hatvanas években kezdték meg, az építéséhez használt eszközök pedig a hetvenes évek technológiáját követik még akkor is, ha folyamatos ráncfelvarráson esett át. Az amerikai siklóprogram nyugdíjazásával világossá vált, újabb javításra már nem kerülhet sor: a Hubble a következő években befejezi küldetését.

Csakhogy nem a HST volt az első, hasonló méretű és felépítésű teleszkóp az űrben. Pontosan ekkora tükörátmérővel épült a KH–11 jelű, amerikai kémműhold. Ugyan nem a tudományt szolgálta, mégis fontos feladatokat teljesített: megfigyelte a Szovjetunióban, Kínában folyó katonai tevékenységet, de használták/használják Szudán és Afganisztán szemmel tartására is. Az eddig 15 darabból álló KH–11 műholdsorozat tagjainak tükörátmérője idővel 2,4-ről 3 méteresre növekedett. Az elsőt 1976-ban, 24 évvel a Hubble előtt indították! Mivel a Pentagon már a KH–13 sorozatot fejleszti, két KH–11 „feleslegessé” vált – legalábbis az amerikai hadsereg számára.

Így jutunk el 2011 januárjáig, amikor az NRO illetékese megkereste a NASA-t, vajon tudnának-e mit kezdeni egy használt műholddal. Az csak hónapokkal később derült ki, hogy valójában a Hubble ikertestvéréről van szó, pontosabban testvéreiről, hiszen rögtön kettőt is odaadnának. (Bár különbség van egy KH–11 és a HST között: a KH–11-nek ugyanis jóval nagyobb a látómezeje, azaz egyszerre sokkal nagyobb területet képes vizsgálni.)

A NASA ugyan megkapta a műszerektől lecsupaszított tükörrendszert, azzal egyelőre nem tudnak mit kezdeni, ugyanis a tudományos berendezésekhez és a felbocsátáshoz pénzre van szükség. (Jelenleg a NASA költségvetésének jelentős részét a Hubble utódjának kikiáltott, évtizedes késéssel, 2018-ban indítani tervezett James Webb-űrteleszkóp fejlesztése viszi ugyanis el.)

Amíg a szükséges forrásokat nem találják meg, marad a tervezés. A szakemberek így szokatlan, új feladatot kaptak. Nem azt kell kitalálniuk, milyen észleléshez milyen távcsövet tervezzenek és építsenek, hanem fordítva: adott a távcső, de mit észleljünk vele? Egyelőre úgy tűnik, infravörös kutatásokra használnák föl, bár ez még erősen kérdéses. A fent leírt adatok közül csak annyi teljesen bizonyos, hogy két kémműholdat kap a NASA. A többi nem hivatalos, meg nem erősített információ.

nol.hu