Friss topikok

Kitérdekel?

Ha érdekli a tudomány,a jövő, az újítás és ezzel kapcsolatos érdekességek itt a helye! Ha bármivel kapcsolatban kérdése van a következő címre várjuk az e-maileket: kiterdekel.blog (kukac) gmail.com

Légszennyezettség

Budapest légszennyezettsége

Várható időjárás

Időjárás előrejelzés

Széltérkép

Széltérkép

Jöhet a rák elleni vakcina?

2016.06.03. 07:44ide tette: kiterdekel

A Nature-ben megjelent tanulmányban a kutatást végző nemzetközi tudóscsoport részletesen leírja, hogyan hozták létre, és hogyan működik a szer, emellett beszámoltak arról is, milyen eredményekkel járt a vakcinát beadása három, előrehaladott stádiumban levő betegnek.

Fotó: AFP

A vakcina tumorokból vett RNS-molekulákat és antigéneket tartalmaz – a fogalmak magyarázatához alább találhatsz rövid leírást.

RNS: A ribonukleinsav (RNS) a DNS-hez hasonló óriásmolekula. Minden szervezet RNS-molekulák segítségével állít elő az élethez nélkülözhetetlen fehérjéket. Néhány egyszerű szervezet (például vírusok) örökítőanyaga RNS.

A betegek immunrendszere a kezelés hatására olyan, úgynevezett “killer” vagy ölősejt T-limfocitákat kezdett előállítani, amelyek megtámadták a rákos sejteket.

T-limfociták: A T-limfociták immunsejtek, az immunreakciók nélkülözhetetlen résztvevői. A timuszban (csecsemőmirigyben) érnek és termelődnek (valamint fiatal korban a vörös csontvelőben is képződnek). Több változatát ismerjük, ebből az egyik a killer (citotoxikus, ölősejt). A killer sejtek a vírusok elpusztításában jeleskednek.

A vakcina hatásos volt az egerekben növekvő agresszív tumorok ellen is.

A vakcinák előállítása gyors és kevés költséggel jár, mert végső soron bármilyen tumor antigén kódolhatja az RNS-t”

– mondta Ugur Sahin professzor, a németországi Johannes Gutenberg Egyetemről.

Antigén: olyan fehérje, amelyet megtámad az immunrendszer.

A vakcina hatékony segítséget nyújthat a rák elleni küzdelemben.

A tanulmányban az áll, hogy három tesztalanynak adták be a vakcinát, de csupán alacsony dózisban. A páciensek immunrendszere reagált a szer beadására, de arra nem találtak bizonyítékot, hogy teljesen megszűnt volna a daganat – ekkor még nem a vakcina hatékonyságát tesztelték a kutatók, csupán az immunreakcióra voltak kíváncsiak.

A szer azonban hatásosnak bizonyult: az egyik betegnél a nyirokcsomó-daganat kisebb lett. Egy másik betegnél, akinél kioperálták a daganatot, nem tért vissza a betegség. A harmadik páciensnek összesen 8 tumor volt a testében. A vakcina beadás után megállt a rák további terjedése.

A vakcinával olyan RNS-darabok és antigének kerülnek a szervezetbe, amelyek aktiválják az immunrendszert. Ezután elszabadulnak a killer-sejtek, amelyek normális esetben a fertőzésekre jelentenek veszélyt, de a vakcina hatására, a rákos sejteket támadják meg.

T-limfocita rákos sejteket támad meg.

Fotó: AFP

Az immunterápiának számos formája létezik, és ezek egyre népszerűbbek a nyugati orvoslásban. A rák bizonyos fajtáit már 10 éve hasonlóan gyógyítják, az eredmények pedig a módszer hatékonyságára utalnak.

Míg a hererákot és a betegség sok más típusát jó eredményekkel tudják gyógyítani a jelenlegi a módszerekkel, addig a tüdőrák, a melanoma, az agyrák és a nyakon található daganatok nehezen gyógyíthatóak.

Amennyiben széles körben hozzáférhetővé válna a szer, akkor az egy komoly lépés lenne abba az irányba, hogy ezekből a betegségekből is mind többen épüljenek fel. A szer mellékhatása egy enyhe lefolyású megfázáshoz hasonlatos – amely, szembeállítva a kemoterápia brutális mellékhatásaival, igen enyhének számít.

A rák elleni immunterápia egy olyan terület, amely jelenleg nagyon gyorsan fejlődik. Ez a kutatás remekül bebizonyította, hogy működőképes az az elképzelés, hogy az immunrendszert a rákos sejtekben található antigének elpusztítására serkentjük. Bár a kutatás eddig kétségtelenül nagyon izgalmas eredményeket hozott, de várni kell még arra, hogy valóban bebizonyosodjon: a szer hatásos”

– mondta Alan Melcher professzor, az amerikai Rákkutatási Intézet munkatársa.

Jelenleg két dolog okoz fejtörést a kutatóknak: egyrészt, hogy az egerekben elért teljes gyógyulás az embereknél is elérhető-e. Másrészt a vakcina előállítása is gondot okozhat, hiszen ehhez szükség van nanotechnológiai eljárásokra – amelyek lehetővé teszik, hogy a megfelelő RNS-t és antigéneket juttassák a páciensek szervezetébe.

Az ehhez hasonló kutatások 15 éve folynak. Az orvosok azért látnak nagy fantáziát ebben a területben, mert az immunrendszer manipulálásában komoly lehetőségek rejtőznek, de ez a tudományterület még nagyrészt felfedezetlen. 

Jelenleg a kutatás kiterjesztése folyik: több páciensen és a rák több fajtáján szeretnék tesztelni az eljárást.

(Independent)

 

 

Forrás: Áttörés: jöhet a rák elleni vakcina

Szólj hozzá!

Címkék: rák gyógyszer


A jövő szélerőművei lapát nélküliek és jóval olcsóbbak lehetnek

2016.05.17. 19:18ide tette: kiterdekel

Egy spanyol startup vállalkozás, a Vortex, újragondolta a szélturbinák klasszikus, háromlapátos formáját és egy teljesen új dizájnnal állt elő. A neve Bladeless, nem véletlenül, hiszen ez egy lapát nélküli szélturbina, ami így néz ki:

A jövő szélerőművei lapát nélküliek és jóval olcsóbbak lehetnek

Forrás: Vortex Youtube

A lapát nélküli szélerőmű lényegében egy a földből kiálló masszív rúd. Mivel vékonyabbak, mint a klasszikus szélturbinák, és lapátjaik sincsenek, ugyanazon a területen több is elfér belőlük, így több energiát is képesek termelni miközben kisebb helyet foglalnak el.

A jövő szélerőművei lapát nélküliek és jóval olcsóbbak lehetnek

Forrás: Vortex, Upworthy


Működése az aeroelaszticitás tudományán alapul. A lapát nélküli design az aeroelasztikus lebegés energiáit hasznosítja, és a felnagyított rezgéseket felhasználva kevesebb szélből termel energiát. Bővebben az alábbi videóban magyarázzák el a Bladeless működését:


A cég szerint ez a megoldás 40 százalékkal olcsóbb, mint a hagyományos turbinák, mert a nagy lapátok igen drágák. Emellett a fenntartási költségeit is kevesebbre becsülik, mivel a lapát nélküli turbinákon kevesebb a mozgó rész. Az új szélerőművek állítólag csendesebbek is lesznek.

(Forrás: Upworthy)

Szólj hozzá!

Címkék: szélerőmű vortex


Lézerrel lőttek a menekülő ufó után a Földről? Az antarktiszi kutatók megmagyarázzák – Kinek hiszel?

2016.04.25. 07:37ide tette: kiterdekel

Pár napja egy kü­lö­nös videó tartja láz­ban az ufó­va­dá­szo­kat vi­lág­szerte, ame­lyen egy me­ne­külő ufó után lőt­tek egy ha­tal­mas ener­gia­su­gár­ral a Föld­ről.

A nemzetközi űrállomásról érkező, interneten is figyelhető élő közvetítésen ismét hátborzongató jelenet tanúi lehettek az adást nézők. Ezúttal úgy látszik, lankadt a NASA munkatársainak figyelme, és nem kapcsolták le időben a kamerát, ahogyan az jó szokásuk ilyen esetekben.

Rejtélyes energiasugárral lőttek a menekülő ufó után a Földről

Egy német ufóvadász a következő jelenetet szúrta ki: A Földről egy azonosítatlan repülő objektum emelkedett fel. Alig, hogy elhagyta a kamera látóterét, szinte  ugyanazon a ponton, ahol eredetileg megjelent, egy hatalmas energiasugár bukkant fel, mintha a távozó jármű utána lőttek volna.

A felvétel az egyik legrégebbi ufófigyelő szervezet, a MUFON weblapján is nyilvántartásba került 75904-es akta néven, mint hiteles észlelés.

Az ufókkal foglalkozó szakemberek szerint az emberiségnek egyelőre még nincs birtokában olyan fegyver, amellyel hasonló nagyságrendű pusztító energiasugarakat lehetne kilőni az űrbe. Ezért könnyen lehet, hogy egy, a földönkívüliek közt zajló háborús incidensnek lehettünk szemtanúi.

Rejtélyes energiasugárral lőttek a menekülő ufó után a Földről 1

 

Most pedig elő­ke­rült egy fel­vé­tel, amin kí­sér­te­ti­e­sen ha­sonló lé­zer­su­gár lát­ható egy ant­ark­ti­szi ku­ta­tó­ál­lo­más fe­lett.

Az Antarktisz és Ausztrália közt fekvő parányi Macquarie-sziget már jó ideje ad otthont egy kutatóállomásnak, ahol többek közt légköri megfigyeléseket és vizsgálatokat is végeznek.

Az állomásnak saját weblapja és webkamerája is van. Ennek 2016 április 20-i felvételein vették észre a szemfüles ufóvadászok a szokatlan jelenetet. (Alighanem valaki felhívta rá a figyelmüket…) Ezen tisztán látható egy zöld lézersugár, amit az ég felé irányítanak.

A weblapon el is magyarázzák a félreértések elkerülése érdekében, hogy miért lövöldöznek lézerrel az űrbe.

Ez állítólag egy úgynevezett LIDAR, vagyis Atmoszférikus lézer-doppler berendezés energiasugara, amivel a légkörben lebegő aeroszol részecskékről visszaverődve különféle adatokat nyernek ki a légköri rétegek viselkedéséről, magasságáról, mozgásáról és összetételéről.

Viszont felkeltette az ufóvadászok gyanúját a különös egybeesés az ominózus ufóvideó és a kutatóállomás magyarázkodása közt. Aligha véletlen, hogy hirtelen előkerül egy magyarázat arról, hogy ki és miért lövöldöz lézerrel az űrbe a Föld egyik legelhagyatottabb helyéről.

Az ufológusok szerint a rejtőzködő titkos szervezetek így próbálják hitelteleníteni azt a jelenetet, amikor egy menekülő ufó után lőttek a Földről egy energiasugárral.

És azt hiszik, hogy mi ezt bevesszük?

A LIDAR lézer sugara nagyon vékony, és csak a légköri részecskéken szóródik. Az űrállomásról készült felvételen viszont egy igen masszív és széles energiasugár látható, köze nincs a kettőnek egymáshoz!
A kutatóállomás alighanem felsőbb nyomásra tette ki a magyarázkodást a weblapjára. Évek óta használják a berendezést (a világ több más pontján is), és érdekes módon eddig a lézer használatának kommentálását nem érezték szükségesnek…

Hogy melyik verzió a valóság, mindenki döntse el maga…

Forrás: ripost.hu

Szólj hozzá!


Új magyar találmány ami megfogja menteni a bolygót!?

2016.04.22. 06:43ide tette: kiterdekel

Új magyar találmány ami megfogja menteni a bolygót! Végre sikerült levédeni

fsfs

MEGSZÜNTETI A KLÍMAPROBLÉMÁT ÉS MAGYARORSZÁG ANYAGI GONDJAIT.

MAGYARORSZÁGON AKAROM GYÁRTANI A VILÁG AZON RÉSZEINEK, AHOL NINCSENEK AUTÓGYÁRAK.

Lehetővé teszi a zöld energiahordozók : Hidrogén, Földgáz, Propán Bután gázok kompresszió nélküi normál légnyomáson történő ideális rbbanással történő hasznositását és az így keletkezeő négyszeres energiának közel 100 % os hasznositását.
A robbanóterek számának és a gyűrűalakú robbanótér átmérőjének korlátlan számú variációja eddig elképzelhetetlen nagyságrendű teljesítmény és forgatónyomaték előállítását teszi lehetővé közel 100% os hatásfokkal.

Megszünteti a levegő és környezet szennyezést: a kipufogóból csak vizpára jön ki.

A DUGATTYUS MOTOROK HÁTRÁNYAI

1. Folyékony üzemanyagok csak folyamatos égéssel tudnak égni.
2. Az üzemanyag egyharmada a kipufogóban ég el.
3. Nagy a kompressziós veszteség.
4. Korlátozott forgatónyomaték a 4cm nél rövidebb erőkar miatt.
5. A szinuszos teljesitmény és nyomaték átvitel 50 % os veszteséggel.
6. Járulékos veszteség 5 % (olajpumpa, surlódás, szelepvezérlés, akutöltés)

NAGY ROTOR MOTOR ELŐNYEI

1. Gáznemű üzemanyagok kompresszió nélküli térben képesek ideális robbanásra.
2. Az ideális robbanás energiája (4) négyszerese a folyamatos égésnek.
3. Korlátlan átmérő és robbanótér variáció.
4. Korlátlan teljesitmény és nyomaték variáció.
5. A fordulatonként 6 ideális robbanás 4 szeres energiája a nagy átmérőjű gyűrü alakú robbanótér minden pontján közel 100 % os hatásfokkal és levegőszennyezés mentesen alakul át folyamatos óriási teljesitménnyé és forgatónyomatékká.
6. Nincs surlódás (közel illesztett alkatrészek, mint a gőz vagy gázturbinák)

AZ INDULÁSI FINANSZÍROZÁST LEHETŐLEG MAGYAR BEFEKTETŐK (KISBEFEKTETŐK IS)
SEGÍTSÉGÉVEL AKAROM MEGOLDANI.

http://www.nagyrotormotor.com/

Nagy Imre
Email: nagyrotormotor@nagyrotormotor.com

 

http://hirorigo.net/nagyrotormotor/

 

2 komment

Címkék: nagy rotormotor nagyimre magyar motor


RÉGI ÉS ÚJ HÁZRA IS SZERELHETŐ A NAPELEMCSERÉP

2016.04.21. 06:58ide tette: kiterdekel

soltech-solar.jpgForradalmi újítást fedezett fel a SolTech Energy, még díjat is nyertek vele. A tetőként is funkcionáló napelemeket a tető teljes felületén fel lehet használni. Tökéletesen zárnak, remekül néznek ki, ráadásul rengeteg napenergiát képesek árammá alakítani.

Élettartama legalább negyven év, így biztosan visszahozza az árát. Ha már van tető a házon, ahhoz is könnyedén hozzáilleszthető, így nem kell óriási átépítést elvégezni. De ha éppen építkezel, érdemes komolyan fontolóra venni a zseniális találmányt.

Mint ismeretes, minél közelebb vagy az Egyenlítőhöz, annál kevesebb napelemre van szükséged, hogy a teljes háztartás áramszükségletét kitermeld a környezettudatos tetőddel.

A rendszer könnyedén csatlakoztatható a ház már előre kiépített elektromos rendszeréhez, így gyakorlatilag macera nélkül spórolhatsz rengeteg pénzt.

 

http://utajovobe.eu/hirek/energetika/3879-regi-es-uj-hazra-is-szerelheto-a-napelemcserep

Szólj hozzá!

Címkék: napelem cserép


PET-tel táplálkozó baktériumfajt fedeztek fel

2016.03.11. 21:54ide tette: kiterdekel

Úgy tűnik, hogy a természet ismét lepipált minket, hiszen röpke 70 év alatt megoldást talált a világ legproblematikusabb műanyaga, a polietilén-tereftalát (PET) lebontására. Egy japán kutatócsoport ugyanis felfedezett egy új baktériumfajt, amely képes ezen anyag lebontására. Az Ideonella sakaiensisnévre keresztelt mikrobát a talajból és a szennyvízből összeszedett PET-hulladékon fedezték fel a szakértők.

A baktérium minden jel szerint kizárólag PET-et fogyaszt, és ennek lebontásához két enzimet használ. Tekintve, hogy a műanyagot csak az 1940-es években kezdték gyártani, a szakértők úgy vélik, hogy a mikroba PET-lebontó képessége nagyon új fejlemény lehet a faj evolúciójában. A kutatók azt remélik, hogy a baktérium használata révén, vagy az enzimek hatásának lemásolásával új módszereket dolgozhatnak ki a műanyag lebontására.

Új metódusokra pedig nagyon is lenne igény, hiszen évről évre elképesztő mennyiségeket dobunk el véglegesen a PET-palackokból és -dobozokból. 2013-ban 56 millió tonnát gyártottak le a műanyagból, ugyanakkor csak 2,2 millió tonna PET került újrahasznosításra. Az újrahasznosításra nem kerülő palackok pedig egyre nagyobb szeméthegyeket eredményeznek, amelyekkel mostanáig nem igazán lehetett mit kezdeni.


Az új baktériumfaj azonban talán megváltoztathatja a helyzetet. A mikroba nyúlványaival a műanyaghoz kapcsolódik, majd enzimei segítségével a PET két környezetre nem káros alapanyagára, tereftálsavra és etilénglikolra bontja az anyagot. A baktérium mindkét végterméket elfogyasztja, így alkalmas lehet a természetbe került PET-hulladék lebontására is.

Mivel a mikroba alkotóelemeire bontja az anyagot, annak újrahasznosítását is forradalmasíthatja. Jelenleg a használt palackokból nem nagyon lehetséges újra palackokat gyártani, mivel a sterilizálási folyamat tönkretenné a műanyagot, a legtöbb kiürült edényből ezért többnyire poliészter szálakat, azokból pedig szőnyeget, ruhákat stb. gyártanak. Ha viszont a bakteriális enzimek révén teljesen lehetne bontani a műanyagot, annak alapanyagaiból újra lehetne palackokat és csomagolóanyagokat is gyártani.


A baktériumok ugyanakkor nagyon lassan végzik a bontást. A kísérletek során 30 °C-os hőmérséklet mellett egy körömnagyságú, hajszálvékony PET-lapocska lebontása 6 hetet vett igénybe. A szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy genetikai módosítások révén, vagy a baktérium folyamatból való kiiktatásával jelentősen fel lehetne gyorsítani a procedúrát.

A hatékonyabb bontásra az egyik megoldást az jelentheti, hogy az enzimeket kódoló géneket egy gyorsabban gyarapodó baktériumfaj, például a kólibaktérium genomjába ültetik be, mondja Uwe Bornscheuer, a németországi Greifswald Egyetem kutatója. Mivel ez a mikroba a tereftálsavat magától szekretálja is a folyamat végén, az újrahasznosítás során még praktikusabb is lehet, mint a gének eredeti tulajdonosa.

Bornscheuer szerint nagyon biztató, hogy a természetben ennyire rövid idő alatt felbukkantak olyan fajok, amely a PET természetes fogyasztói. (A baktérium mellett már néhány gombafajt is találtak, amely bontja a műanyagot.) Véleménye szerint a baktériumok között valószínűleg más fajok is akadnak, amelyek a PET-re specializálódtak, csak meg kellene találni ezeket. Ha pedig ez sikerül, segítségükkel remélhetőleg még hatékonyabb módszereket dolgozhatunk ki az anyag újrahasznosítására.

 

https://ipon.hu/hir/pet_tel_taplalkozo_bakteriumfajt_fedeztek_fel/36583

Szólj hozzá!


Tökéletes hatásfokkal tudunk vizet bontani?

2016.03.01. 21:38ide tette: kiterdekel

A vizet általában azért szedik szét az alkotóelemeire, hogy az így kinyert hidrogén energiával lássa el az üzemanyagcellás autókat és más elektromos eszközöket. A vízbontás két lépésből áll, és ezekből az egyiket, a redukálást sikerült 100 százalékos hatásfokkal megvalósítani. A látható fénnyel történő hidrogéntermelés korábbi rekordja 60 százalék volt.

Amikor a H2O molekulát szétszedik, a három atom nem tud csak úgy elválni egymástól. A teljes reakcióhoz két H2O molekulára van szükség, és az első lépésben négy különálló hidrogénatom, valamint egy O2 molekula jön létre. Az utóbbit kivonják a rendszerből, és a második lépésben bekövetkező redukálás során, elektronok hozzáadásával rendezik párba a hidrogéneket, hogy két H2 molekula jöjjön létre.

Dolgozik a fotokatalizátor
Dolgozik a fotokatalizátor
Fotó: Lilac Amirav / Technion / Israel Institue of Technology

Ebből a folyamatból a másodikat, a redukálást sikerült tökéletesen megoldani speciális, 50 nanométer hosszú rudak segítségéve. Ezeket egy vizes oldatba helyezik, látható fénnyel megvilágítva, mert a fény biztosítja az energiát a reakcióhoz. A nanorudak elnyelik a fotonokat, és cserébe elektronokat bocsátanak ki.  

A 100 százalékos hatásfok azt jelenti, hogy minden egyes foton, amely eléri a fotokatalizátort, egy elektront generál, azaz minden két darab elektron egy H2 molekulát hoz létre. Minden egyes nanoméretű rúd másodpercenként száz H2 molekulát tud létrehozni, és egy átlagos mintában 600 milliárd nanorudat tartalmaz. 

Elektronmikroszkópos felvétel az egy illetve a két platina katalizátorral felszerelt nanorudakról
Elektronmikroszkópos felvétel az egy illetve a két platina katalizátorral felszerelt nanorudakról
Fotó: Kalisman / American Chemical Society

Hogy ezt elérjék, a tudósoknak meg kellett szüntetni a folyamat szűk keresztmetszetét, ami az volt, hogy gyorsan elkülönítsék az elektront és azt a megüresedett helyet a félvezetőben, amit az elektron hagy maga után, és el kellett távolítani a lyukat a fotokatalizátorból. A kutatók - Kalisman, Yifat Nakibli, és Lilac Amirav a haifai Izraeli Technológiai Kutatóintézettől - áttervezték a nanorudakat, hogy csak egy platina katalizátor legyen bennük a korábbi kettő helyett.

A rendszer további fejlesztéseket igényel, mert most nagyon magas pH-értéken kell dolgozni, és a nanorúdban használt kadmium-szulfid a fénynek kitéve korrodálódik a vízben. Az a kérdés, hogy vajon sikerül-e a kutatóknak a 100 százalékos hatékonyság mellett gazdaságilag is hatékonnyá, kifizetődővé tenni ezt az eljárást.

 

http://index.hu/tudomany/2016/02/29/tokeletes_hatasfokkal_tudnak_vizet_bontani/

Szólj hozzá!


Sellők – Létezhetnek? Vagy csak mese? Bizonyítékok, tények, az Animal Planet dokumentumfilmjében

2016.02.25. 07:10ide tette: kiterdekel

Nem kisebb csatorna, mint az Animal Planet készített egy tényfeltáró sorozatot a témában. Ideje ráébrednünk, hogy sokkal több faj él a bennünket körülvevő világban, legyen az a saját bolygónk, vagy más bolygók, mint amit tudni engednek számunkra. A felvételek, melyeket tudósok készítettek, perdöntő bizonyítéknak számítanak, még ha nem is beszélnek róluk. Persze talán nem kellett volna egy a már létezőnél is nevetségesebb evolúció elméletet fabrikálni, egy a Darwint teljesen megcáfoló lelet hatására. Nagyon sok lejáratási kísérlet folyt az ominózus dokumentumfilmek kapcsán, de ezek nagyon primitív módon történtek, minden bizonyítást mellőzve, jól láthatóan intellektuálisan korlátolt emberek által. Nagy dolog, hogy egy ekkora csatorna ilyen műsort készítsen, szinte történelmi jelentőséggel bír.

.


Forrás …

Szólj hozzá!

Címkék: sellők


Ez a csodaautó bombaüzlet, vagy elképesztő átverés

2016.02.18. 20:57ide tette: kiterdekel

Mit szólna egy gyönyörű sportautóhoz, amely sós vízből nyert elektromos árammal megy, mint a rakéta, környezetbarát, pár perc alatt fel lehet tankolni, és egy feltöltéssel több mint 800-1000 kilométert is képes megtenni? Hihetetlenül hangzik, és egyelőre senki sem tudja, hogy létezik-e tényleg ez a technológia. Ha viszont nem, akkor a szemünk előtt zajlik az autóipar történetének legfurcsább svindlije.

A Quant autómárka fejlesztője, egy kis liechtensteini cég idén megint nagyot durrant a Genfi Autószalonon, ezúttal a Quantino névre keresztelt, igen tetszetős modellel áll elő:

 

Fotó:

 

Tavaly ugyanitt az ezer lóerős Quant F vitte el a showt:

 

Fotó:

 

És ha azt hiszi, hogy ezek csak szép papírmasék, vagy fröccsöntött műanyagok, akkor téved. A Quant F-ről a 2015-ös genfi kiállítás óta nem hallani ugyan, de a Quantino például olyannyira létezik, hogy egy friss videó szerint nemrég elkaptak egyet Zürich utcáin is:

Persze rögtön gyanús, hogy nem véletlen felvételről van szó, sokkal inkább ügyesen kivitelezett marketingakcióról, de kétségtelen, hogy Zürich utcáin egy olyan autót látunk menni, amelynek már van német rendszáma.

Egyszerűen tökéletes

A nanoFlowcell AG által gyártott Quant tanulmányok azonban nem a külsejük, hanem a belsejük miatt különlegesek, a Quantinóról például mindössze az alábbi, elég meghökkentő adatokat lehet tudni:

  • Egy tömegtermelésre szánt elektromos sportautó.
  • A nanoFlowcell technológiát használja, amely alacsony, 48-52 V feszültséggel dolgozik.
  • A négy kereket négy külön elektromotor hajtja, ezek összesített teljesítménye 136 lóerő.
  • Végsebessége 200 km/h felett van.
  • Két, egyenként 175 literes tartályban viszi az üzemanyagot, ami nem más, mint két sóoldat, és ezeket hamar fel lehet tölteni, ha elfogynak.
  • Teli tankokkal több mint 1000 kilométert lehet vele megtenni.
  • 3,91 méter hosszú, és 2+2 üléses.
  • A reklámszöveg szerint az ára a mai kompakt autókéhoz lesz hasonló.

Ha most azt gondolja, hogy mindez túl szép, hogy igaz legyen, akkor nincs egyedül. A csodaautóról ugyanis a fent említett adatokon túl gyakorlatilag semmit sem lehet tudni, tesztvezetésre állítólag még soha senki nem kapta meg, de a motorháztető alá sem engedtek érdemben bekukkantani senkit. A fejlesztés ugyan egy jól ismert, tudományosan igazolt elektrokémiai folyamaton alapszik (lásd külön), de annak konkrétabb technikai részletei legalább annyira homályosak, mint az üzlet mögött álló személyek kiléte és eddigi története.

Reneszánsz ember, egy polihisztor művész

A fenti videón a sárga Quantinót Nunzio La Vecchia vezeti, a vaduzi nanoFlowcell AG technológiai igazgatója, a folyadékcella-kutatás tudományos háttérembere. De az is ő, aki ezen a videón énekel:

A folyadékcella

Leegyszerűsítve a technológia lényege az, hogy két tankban két különböző sóoldatot tárolnak. Az egyikben elektron felvételére képes (pozitív töltésű) ionok, a másikban pedig elektron leadásra képes (negatív töltésű) ionok vannak. Ezt a két oldatot egy közös, de membránnal kettéosztott térbe pumpálják. Az elektronok nem tudnak áthatolni a membránon, így az elektron leadása és felvétele nem tud közvetlenül megvalósulni, hiába kerül közel egymáshoz a két oldat.

Ugyanakkor a membrán mindkét oldalát (vagyis a két oldatot) kívülről összekötik egy vezetővel, vagyis erre az útra "kényszerítik" az elektronok vándorlását.

Így végső soron ebben a külső vezetékben áram halad, ami munkára fogható. Ilyen rendszerű folyadékcellák ismertek például vanádium ionokkal, vagy cink-bromiddal is, de rengeteg féle anyaggal lehet kísérletezni. A felhasznált anyagok mellett természetesen a reakció körülményeinek (hőmérséklet, nyomás, koncentráció stb.) megválasztása is fontos lehet.

A nanoFlowcell azt állítja, hogy sikerült megtalálnia egy olyan összeállítást, amelynek hatékonysága forradalmasítja nemcsak az autóipart, hanem az energiatárolást is.

Külön érdekesség, hogy a Quant és a Quantino sóoldatai állítólag a reakció után simán elpárolognak, de nem szennyezik a környezetet. Így nem kell az elhasznált folyadékokat letölteni az autóból, elég csak a frisset betankolni. A cég azt állítja, hogy a jelenlegi benzinkutakat könnyen át lehet állítani arra, hogy ezeket az ismeretlen összetételű oldatokat fogadják, vagyis ennek a fejlesztésnek lényegében már a kúthálózata is kész van.

La Vecchiáról nem lehet túl sokat tudni, amit viszont igen, az nem túl kecsegtető a Quant jövője szempontjából. A tudós-üzletember-zenész-énekes olasz származású, Aargau kantonban él Svájcban, és – a nanoFlowcell honlapja szerint – 1991-ben kezdett energetikai kutatásokba, „különös tekintettel a speciális gépészmérnöki megoldásokra, az anyagtudományra, a napenergia hasznosításra, a plazmafizikára, a mikroelektronikára és az informatikára”.

A nanoFlowcell elődjének számító társaságot 1996-ban alapította Zürichben, majd két évvel később Zugban létrehozott egy napenergia-hasznosítással foglalkozó céget is NLV Solar néven. Ez utóbbi 2008-ban szerződést kötött a sportautóiról híres svéd Koenigsegg-gel. A svédek nem sokkal később, 2009 nyarán jelentették be, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá a Saab megvételéről az akkori tulajdonos General Motorsszal. A vételhez az Európai Befektetési Bank 600 millió dolláros hitelére volt szükség, amelyhez a svéd állam csak úgy tette hozzá a garanciáját, ha a projekt a környezettudatosság iránt elkötelezett lesz.

Amint azt a svájci sajtó (például a  Die Wochenzeitung) nem sokkal később megszellőztette, a Koenigsegg ajánlata mögötti „zöld” vonalat Nunizo La Vecchia bevonásával érték el, vagyis ez volt a szövetség lényege. A 2009-es Genfi Autószalonon egy közös, napelemes autó (részleteiben szintén übertitkos) prototípusát be is mutatta a Koenigsegg–Quant-páros, a modell működőképességét azonban tudományos körökben „ezoterikus vicchez” hasonlították. A kis svéd cég hamarosan kihátrált a Saab megvétele mögül, és az első Quantból nem lett semmi, vagyis nem derült ki, hogy tényleg működött-e az autó.

La Vecchia az első cégének (ma már nem elérhető) honlapján állítólag fizikadoktori fokozatot tüntetett fel, a svájci sajtó azonban nem tudta kideríteni, hogy melyik egyetem adhatta ki a papírját. Jelenleg nem használja a dr. előtagot a nevében, és azóta csak találgatnak róla, hogy tényleg megvan-e a végzettsége, esetleg vette a doktorátust, vagy egyszerűen csak bemondta.

A "szeretett Nunzio" ügye

A zenész-üzletember egy komoly szélhámossági ügybe is belekeveredett, az NLV Holding tulajdonosaként, ugyanis azzal vádolták meg, hogy alaposan átvágott egy idős svájci milliomos nőt.Állítólag meggyőzte arról, hogy feltalálta a napenergia-hasznosítás forradalmi, tökéletes módját, az idős hölgy pedig tulajdonosként beszállt a cégbe. A „szeretett Nunzio” – ahogy a hölgy egy levélben megszólította – egy asconai és egy küstnachi ingatlant apportált a cégbe, összesen 39 millió frank értékben.

A cserébe kapott részvények azonban idővel értéktelennek bizonyultak, mert a napenergiás biznisznek nem lett kifutása. A nő 89 évesen meghalt, az örökösei pedig perbe fogták La Vecchiát. Az Eros Ramazotti és Elvis Presley alteregójának tartott üzletembert a zugi bíróság első fokon elítélte, a szövetségi bíróság azonban felmentette, azzal érvelve, hogy az idős hölgynek számos üzleti befektetése volt, vagyis nem volt tapasztalatlan a döntés meghozatalakor.

Itt mindent titok lengedez  körül

A nanoFlowcell AG jelenleg a honlapján nem adja meg a székhelyének címét, a keresők alapján a társaság Vaduzban egy méretesebb családi házba van bejegyezve. A híradások szerint azonban a Quant-modellek nem itt, hanem München környékén, a Siemenstől bérelt ipari területen készülnek, egy neves formatervezési stúdió bevonásával.

Megkerestük a céget számos kérdéssel, amelyből legalább körülbelül kiderülhetne, hogy milyen típusú oldatokat használnak üzemanyagnak, illetve rákérdeztünk arra is, hogy Nunzio La Vecchia melyik egyetemen szerezte a végzettségét (ha van neki), de cikkünk megjelenéséig választ nem kaptunk. La Vecchia egyébként nem szokott szóba állni a sajtóval, amikor pedig kivételt tesz, akkor a konkrét fejlesztési részleteket üzleti titoknak minősíti, amelyekről nem beszélhet, illetve arra szokott hivatkozni, hogy a szabadalmak világszerte való levédetése még nem teljes, ezért nem nyilatkozhat.

Fix pontnak a történetben csak az látszik, hogy hamarosan nyit az idei Genfi Autószalon, és az új Quant körül fog legyeskedni mindenki, mint ahogy korábban Albert monacói herceg vagy éppen Arnold Schwarzenegger sem tudta megállni, hogy pózoljon vele. 

http://hvg.hu/gazdasag/20160217_folyadekcellas_elektromos_autot_fejleszt_egy_homalyos_hatteru__liechtensteini_ceg_quant_debutal_a_genfi_autoszalonon

Szólj hozzá!


Felejtse el az SSD-t, ezzel az üveglemezzel 360 TB-nyi adatot lehet tárolni

2016.02.18. 08:10ide tette: kiterdekel

Az új eszköz nemcsak hatalmas mennyiségű adatot képes tárolni, de gyakorlatilag elpusztíthatatlan.

A Southamptoni Egyetem kutatói néhány évvel ezelőtt már felvillantottak egy újfajta technológiát, amivel a jövőben az adattárolás egyik legnagyobb hibáját, a sérülékenységet lehet kiküszöbölni. A szakemberek most bejelentették, sikerült tökéletesíteni az eszközt, és már az eszköz piaci bevezetését tervezgetik.

Fotó:

A kutatók egy olyan adattároló korongot alkottak, ami 360 TB adatot képes eltárolni, mindezt úgy, hogy az információt 13,8 milliárd évig őrzi meg – még akkor is, ha folyamatosan 190 Celsius fok hőmérsékletnek van kitéve. Csak hozzávetőlegesen: ez nagyjából háromszor annyi idő, mint ahány éves most a Föld, sőt, a világegyetem létezésével azonos. Vagyis amit ezen eltárolunk, az nemcsak a következő generáció, de ha úgy alakul, más civilizációk számára is elérhető maradhat majd.

Többek között már a Bibliát és az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát is "kiírták".

Fotó:

Az újfajta optikai tárolón a hagyományos CD-kkel ellentétben – ahol az adatok tárolását a lemez felszínébe égetett árkokkal oldják meg – nem két dimenziós, hanem úgynevezett 5D-s technológiát alkalmaznak. Az információt az eszköz belsejében található nanorácsok tárolják. Az adatokat a rácsok fizikai paraméterei – szélesség, hosszúság, magasság –, valamint a fény visszaverődésének ereje és mértéke határozzák meg. Ennek köszönhetően a Blu-ray lemez 128 GB-ja helyett mintegy 3000-szer tud többet tárolni.

A kutatók szerint bár a lézerek ára miatt nem valószínű, hogy az ilyen eszközre írás egyhamar mindennapos otthoni tevékenységgé válna, de a legyártott üveglemezeket olvasni rendkívül könnyen lehet majd, nagyjából úgy, mint egy átlagos DVD-t.

http://hvg.hu/tudomany/20160218_360_tb_adattarolas_ssd

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása